Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjjel 2-kor veszi kezdetét a 66. Golden Globe-díjátadás.  Az Oscar előszobájának tartott rendezvény, amelyen a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók választják ki kedvenceiket 25 mozis és tévés kategóriában, a filmőrültek mellett a zenerajongók érdeklődésére is számot tarthat, hiszen a legjobb betétdal és a legjobb filmzene kategóriájában is győztest hirdetnek. Az idei mezőny jellegzetességei: két dalra fakadó filmsztár, két kiváló formában lévő rockveterán és egy lagymatag Beyoncé.

Jó, jó, tudom, hogy már január 8-a van, és lejárt a nagy év végi listák ideje, de azért Gilles Peterson van olyan nagykutya, hogy megengedhesse magának, hogy csak most hozza nyilvánosságra kedvenc tavalyi albumait és trackjeit. Mi pedig simán elnézzük neki.

Mélységesen gyűlölt történelemtanárnőm mondotta volt anno sokadik értelmetlen körmondatának végén: „Fiatalok, jegyezzük meg! Szarból nem lehet csillagot faragni!” Eme bölcsességnek azonnal igazat adtunk, de hamar kiderült, az „örökérvényű tanítás” mégsem állja meg a helyét…

Az illegális zene le- és feltöltések ellen harcoló amerikai zeneipari szervezet(RIAA) új módszert talált ki, hogy megakadályozzák a szabálysértéseket. 2003 óta eddig cirka 35 ezer embert pereltek be -köztük nyugdíjasokat, gyermekeket, halottakat-ezek az esetek különösen nagy publicitást kaptak.

Az új szisztéma szerint a netszolgáltatókkal szoros együttműködésbe fognak a szervek, és akit akár kisebb mennyiség le/feltöltésén érik, azt figyelmeztetik. “Nono, kisfiam tudjuk mit csinálsz, figyelünk, mint a krumpli a zsákban, és ha folytatod akkor letiltunk a hálózatról!” -Szerintem így fog kinézni. A visszaesőktől pedig elveszik a netet, ez csak a hypecube-oknak fog igazán fájni.
 Talán így majd el tudják kerülni azt a pofára esést, hogy szegény halottakat bolygatják a sírjaikban, vagy az ovisokat bilincsben viszi el az ovizsaru. Pereket nem terveznek csak az igazán kirívó esetekben, úgy gondolják, hogy elég csak egy sima ejnyebejnye is. Ki tudja?…

Röhögjünk együtt 2008 legdurvább elhajlásain - ezúttal frizuraszempontból!

Reméljük, mindenki túlélte a tegnapi ereszdelahajamat, azért pedig, hogy könnyebben kipihenjétek a lencsefőzeléket és az ipari mennyiségű pezsgőt, íme egy kis visszatekintés, hogy láttuk mi a tavalyi évet - már ami a popkulturális részét illeti.

A hét előadója: Hoagy Carmichael

Második nagy dobása (a Stardust ekkor még csak instrumentális verzióban létezett) a Rockin’Chair volt, amely Mildred Bailey egyik legismertebb számává vált, és amelyet ekkor már Armstronggal rögzítettek. A sikereken felbuzdulva Carmichael nyakába vette az országot – eltökélt szándéka volt ugyanis, hogy meghódítja a Broadway-t.

A levegőváltozás jót tett: ekkor született ugyanis a Georgia On My Mind és a Lazy River, utóbbit 1931-ben maga Bing Crosby vitte sikerre. Ahogy azonban az már csak Hoagy életében lenni szokott, az idillt egy újabb tragédia tette tönkre: meghalt igaz barátja, Beiderbecke. Carmichaelen ismét úrrá lett a depresszió, ráadásul a zenében is új idők jártak, váltania kellett: a swingkorszak már vadul döngette a kapukat.

1933-ban újabb szerencsecsillag tűnt fel Carmichael egén, méghozzá Johnny Mercer, a kivételes tehetségű szövegíró személyében. Kettejük együttműködésének köszönhetünk olyan slágereket, mint a Skylark vagy az I Walk With Music. Ekkorra Hoagy már a legszűkebb jazzelit köreibe tartozott. 1935-ben feleségül vette Ruth Menardit, aki két kisfiút szült neki.

Hollywood álomgyára ekkor tárta szélesre kapuit a zeneszerző előtt, aki összesen 14 filmben szerepelt, és ha többet nem is, de egy saját szerzeményt azért mindenképpen elsütött valamennyi produkcióban. Bix barátja életrajzi filmjében is fontos szerepet bíztak rá – ennél szebben nem is adózhatott volna társa emlékének.

A háború ideje alatt is folyamatosan komponált, és a katonák nagy örömére gyakran vállalt szerepet a tábori színházak zenés revüiben. 1944 és ’48 között rádióműsorokat vezetett, szám szerint hármat. 1951-ben végre filmzenei munkásságát is elismeréssel koronázta az Akadémia: megkapta az Oscar ősét a Cool, Cool, Cool In The Evening című betétdalért. Egy nyár erejéig a televíziózásba is belekóstolt, ám a varieté nem volt ínyére, ezért több évadot nem vállalt el.

Ami azonban a zenei fejlődést illeti, ismét új szelek fújtak: a rock and roll-őrülettel nem versenyezhettek Carmichaelék cukorszirupos slágerei, a jazzben pedig már minden a bebop körül forgott. Hogy a zuhanás teljes legyen, ekkorra még Hoagy házassága is zátonyra futott, nem csoda hát, ha ő maga ismét a depresszió fogságába került.

Ahogy a naptárak azonban a hatvanas évekre váltottak, váratlan fordulat következett be: Ray Charles az összes létező listát megostromolta a Georgia On My Minddal, újabb dicsfényt és Grammy-esőt szórva ezzel a megtört Carmichaelre. Bár a jogdíjaknak hála akkor sem lett volna anyagi problémája, ha ezer évig él, a hátralevő időben nem könyvelhetett el említésre méltó sikereket. Az idősödő művész festéssel próbálta lekötni magát. Természetesen bekerült a Hírességek Csarnokába (1970), George Harrison pedig több számát is fölvette (Baltimore Oriole, Hong Kong Blues), ám új slágerek nem születtek.

Életművével sosem volt elégedett, véleménye szerint sokkal jobban kellett volna kihasználnia tehetségét. A maga jellemzően alázatos módján a komponálás folyamatát is úgy írta le, hogy ő gyakorlatilag csak a már valahol jelen levő melódia kezdőhangját kapja el, és lejegyzi a dallamot,  ami tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog.

Hogy ez eddig nekünk nem jutott eszünkbe!

Mivel a popbiznisz azért nem csak puszta hangjegyekről szól, így év vége táján összegyűjtöttem, hogy szerintem kié volt 2008-ban a legjobb, legrondább és legfurcsább ruha, haj és topánka. A lista szubjektív, szóval ha bárkit megsértek vele, akkor én szóltam előre. Nincsenek helyezettek sem, csak beégés vagy gratuláció.

Mostantól lehet röhögni!

2008 legrusnyább ruhái: