Niksonék Marcijával dumáltam lemezről, sikerről, Berlinről és Amerikáról - ha még nem ismerted őket, akkor itt az ideje! Szombaton, azaz 17-én pedig a Vörös Yukban szétzúznak mindent, amit csak lehet.  Lehet, hogy már te is ott tombolsz?

Hogy fogadták az első nagylemezt nálunk- de ami még fontosabb, a
lehetőségek hazájában, az USÁ-ban?

Hát lássuk! Bemutatkozó lemezünk a So Far From Home
itthon szeptemberben, kint pedig októberben
jelent meg. Szerintem nem túlzok, hogy igazából még csak most kerül be
a köztudatba, hogy van ilyen lemez, és hogy milyen is valójában.
Szerencsére itthon már viszonylag sok fogyott, ami azt jelenti, hogy
nyitottak az emberek az új hazai zenére, aminek nagyon örülünk!
Amerikából pozitív visszajelzéseket kapunk, néha már
pironkodtatóakat is, de még ott is csak most került el olyan helyekre,
ahol fizikailag is hozzájuthatnak az emberek a CD-hez.

Nemcsak a 2008-as év ér véget néhány óra múlva, ebben az évben december 31-én el kell búcsúznunk a Penalty Kicktől is. Utolsó koncertjüket adják ma éjjel a Kék Yukban. Hogy miért? Mindenre fény derül. Szép volt, fiúk, minden jót kívánunk nektek, és köszönjük az utolsó interjút Kovácsházi Attilának!

December 27-én, az ünnepek után a skót Shitdisco dobosának, Darren Cullennek első útja Budapestre vezetett, hogy megmutassa, milyen is a nu-rave, amikor ő pörgeti a lemezeket. Még a fellépése előtt beszélgettünk az ünnepekről, Anglia sötét oldaláról és persze a legendás nappaliról, ahol az őrület elindult.

Nem lehet kategorizálni, de nincs is rá szükség. Csak hasonlítani lehet Miss Kittinhez vagy a Peaches-hez, de valójában ez is felesleges. Ő Varga Zsuzsa és kész. Az a kedves, élettel teli, kreatív és sokoldalú énekesnő, aki bár végigdolgozta a 2008-as évet mégsem merült ki teljesen. Tele van energiával és új ötletekkel. Még egy interjúra is volt ideje, hogy megossza veletek terveit.

Sok mindenben kipróbáltad magad ebben az évben, klipet is rendeztél, műsort is vezettél, mi lesz a következő?

A klipekkel való munka nagy szerelem, kemény dolog, de nagyon sokat kapok ettől az elfoglaltságtól. Legutóbbi, Szállj ki a kocsimból című klipemet pár hét alatt több ezren látták a youtube-on, nem is rossz! Az újságírás is kedves foglalatosság, a műsorvezetés, interjúzás, kommunikáció, ami a lételemem. Amiből kevés jut - pedig nagyon nagy az étvágyam – az az utazás. Sok-sok helyre szeretnék elutazni!

Az évek alatt stílust váltottál, zenében és megjelenésben is. Mostanra végleg megtaláltad azt a stílust, amiben alkotni szeretnél, vagy a következő lemezen újabb változások lesznek?

A hozzáállásom, attitűdöm változott. Merek nemet mondani, és merek elgondolkodni azon, mit is szeretnék igazán. Mostanában dallamosabb hangulatomban vagyok, rokkolunk továbbra is, de funkos, new wave-es felhangok is keverednek az új dalaimba. Kovács Péter, gitáros dalszerzőtársammal egy húron pendülünk, hasonló elképzeléseink vannak. Az alkotásban, zenében szeretek ösztönösen dolgozni, nyitott vagyok, és abszolúte belefér a kísérletezés is. Úgy érzem, ez jó hatással van ránk és a zenénkre is.

A nyár egyik legemlékezetesebb koncertjét adtad a Balaton Soundon, neked ki most a kedvenced, akit esetleg láttál is idén fellépni?

Sajnos az igazán nagy kedvencek nem járnak errefelé, pedig annyian vannak. Lehet, hogy ezt a felsorolást inkább egy kívánsággépbe kéne írnom valahova? Beck, Björk, P.J. Harvey, k.d. Lang, Peaches, LCD Sound System, Supergrass, Soulwax, White Stripes…

 Még a Glitch Mob budapesti fellépésekor egyeztettem le egy interjút személyes kedvencemmel, Kraddyvel, ám az ártatlan kinézetű srác ravasznak bizonyult. Volt egy kikötése: csak akkor interjúzik bárkivel is a turnézáró buli után, ha az illető számára is érdekes kérdéseket tud feltenni. „Tudod, elegem van már, hogy nyolcezerszer kérdezték meg tőlem, milyen stílusok inspirálnak. Küldd el a kérdéseidet mélben, és meglátjuk!” Így búcsúztunk el akkor, és láss csodát, ma megérkeztek a válaszok.

-Haha, elolvastam a kérdéseidet, ravasz, ravasz. Okos kérdésekre provokatív válaszok járnak.

-Ám legyen.   J Az igazat megvallva, bár a zenétek újnak hangzik, olyan forradalmian mégsem új. Van benne egy kis hip-hop, electro-dancehall, dubstep… Ha azonban meg kéne jelölnöd benne a vérbeli Glitch Mob-vonásokat, mik lennének azok? Mégis mi az a fene nagy titok benne, ami ilyen sikeressé tett benneteket?

Falcongate-interjú

Mielőtt a sikítozó lányok és a mosh-oló fiúk visszavonhatatlanul megrohannák a Falcongate-fiúkat, még elkaptam Andrist, a frontembert egy interjú erejéig. Új lemez, régi lendület - nemsokára ismét koncerteznek a srácok!

-         Hello, Hijak vagyok és képzeld, szombaton Budapesten játszom, van kedved eljönni a bulimra?

Nekifutottam még egyszer az üzenetnek. Tessék? Ezt biztosan nekem címezte? Hm, Audrey márpedig én vagyok.

Így indult a „kapcsolatom” a világ egyik legkúlabb dubstep-arcával.

Szó szót követett, míg végül megegyeztünk, beszélgetésünk anyagát szépen megjelentetem magyarul, aztán szombaton honorálja a dolgot némi sejtfalromboló basszussal.

-         A helyzet az, kedves Hijak, hogy mindenki ismeri a nevedet, mindenki hallgatja a számaidat, de gyakorlatilag halvány fogalmunk sincs arról, ki is vagy te valójában. Ennyire titkos, vagy megosztasz velünk valamit az életedről?

-         Legyen elég annyi, hogy Londonban születtem, valamikor a hetvenes évek végén. Ott is nőtten fel, most pedig Croydonban élek. Ágybapisilős korom óta zenemániás vagyok. 12 éves korom óta dj-zek. ’93-ban otthagytam a sulit, mert megürült egy állás a croydoni Big Apple Recordsnál, a hardcore/jungle-részlegen. Tíz évet nyomtam le ott. A kilencvenes évek közepétől egészen a végéig volt egy jungle rádióműsorom az EnergyFM-en, aztán egy kicsit beleuntam a stílusba, és elkezdtem a 2step/garage-vonalon mozogni, míg végül azt vettem észre, hogy egyre több és több house-t játszom. Ez úgy 2000 tájékán volt, nagyjából ekkorra tehető az, hogy a grime-szcéna elkezdett egyre több borsot törni a klubok és a promóterek orra alá. Eleinte még önszerveződő volt az egész, aztán szép lassan a dubstep a saját kezébe vette az irányítást. Ami azt illeti, nagyon sok hasonlóságot látok a korai jungle-hangzással, csak ugye teljesen más a tempó.

-         Anyukádék valamit nagyon jól csinálhattak annak idején…Két dubstep-zseni egy családon belül…Elárulod a receptet? Én még gyerekszülés előtt állok J

-         Ugyan… Sem én, sem az öcsém nem tekintjük magunkat dubstep-zseniknek. Egyszerűen csak megírjuk a zenét, amit érzünk.

-         És melyikőtök kezdte?

-         Hát én, ki más! De komolyan. A tesóm teljesen odáig volt a jungle-gyűjteményemért, és gyakorlatilag a deckek és lemezeim között nőtt fel. Amint befejeztem egy-egy számot, már rohant is a Fruity Loops elé, hogy ő is csináljon valamit. Ilyen értelemben tehát mindkettőnk inspirációja ugyanaz volt zeneileg. Az öcsém viszont húzóerő, vele egy következő szintre emelkedett a zenélés az én életemben is.

-         Mit szóltak a szüleitek, amikor legelőször meghallották a zenéiteket?

-         Úristen, azonnal kapcsoljátok kit, összedől a ház! Viccet félretéve, szuper szüleink vannak, mindig mindenben támogattak minket. Azt hiszem, büszkék ránk.

-         Miért pont a dubstepnél kötöttetek ki?

-         A dubstep most a legizgalmasabb, legnyersebb stílus. Az ember ezerféleképp kapcsolódhat hozzá: a dubtól kezdve ezer féle elektronikus műfajon át gyakorlatilag minden benne van, így az csak rajtad múlik, te mit hallasz meg benne. Egyik trekkre leülhetsz lazítani, míg a másikra mehetsz és megőrülhetsz egy buliban. Őszintén szólva én mindig is a szubbasszus szerelmese voltam, és keresve se találsz olyan stílust, ahol ez markánsabban jelen lenne. Egy sötét szoba és dubstep a lehető legnagyobb hangerőn. Ennyi az egész. Próbáld ki, és meg fogod érteni.