Prodigy-turnéhelyszínek
2009.02.03.
Audrey
A Smashing Pumpkins Hyundai-ban utazik
2009.02.03.
Nóra
“Ültess fákat, jótékonykodj, és gyere stúdióba!”
2009.02.03.
Nóra
Lehet, hogy még korai feltenni a kérdést, de ha nem(csak) a Szigetre szeretnél menni, érdemes időben tervezni, a külföldi fesztiválokra ugyanis úgy elkapkodják a jegyeket, mint a cukrot! Gazdasági válság ide vagy oda – szerencsére eddig egyik nagy buli megrendezésétől sem álltak el a szervezők. Lássuk, kik és hol konfirmálták eddig részvételüket!
Leonard Cohen örökifjú
2009.02.02.
Audrey
A 74 éves énekes-költő-dalszerzőnek ugyanis pár perc is elég volt Sydney-ben, hogy a tízezer fős közönség a lábai előtt heverjen - szó szerint, ugyanis Cohen térden állva szerenádozott hol az első sornak, hol pedig a saját gitárosának, ráadásul fel-le mászkált a színpadról. Úgy tűnik, a buddhista meditáció jót tesz az ízületeknek.
Legyél Yarah Bravo menedzsere!
2009.02.02.
Audrey
Te is khm…megmenedzselnéd a kisasszonyt?
Nos, itt a lehetőség! Yarah ugyanis izgatott blogbejegyzésben adta a világ tudtára koreai hotelszobájából, hogy meghívták a texasi SXSW fesztiválra. Sajnos azonban ő nem engedheti meg magának, hogy kifizessen egy ekkora utat, ezért arra kéri a rajongóit, segítsenek leszervezni neki pár koncertet a környékre, neki ugyanis NINCS MENEDZSERE, és nincs semmilyen tapasztalata ebben. Ráadásul eltört a faderboardja, és így tovább. Olvasd el, és hajts rá Yarah-ra! ( Vadimnak nem szólunk
)
Ajándékdal a hős pilótának
2009.02.02.
Audrey
Emma Cowan ausztrál popénekesnő is ott volt azon az utasszállítón, ami nagy hírverés közepette a Hudson folyón landolt - Chesley Surrenberger pilóta lelkierejének és szakmai tudásának köszönhetően. Emma azóta hazatért Ausztráliába, és egy dallal hálálja meg a hős pilótának, hogy megmentette az életét. Nem is rosszul, hallgasd meg!
Eno kitiltotta Chris Martint a stúdióból
2009.02.02.
Audrey
A buta Chris meg még el is mesélte ezt egy interjúban:
” A banda többi része javában stúdiózik. Én nem, ugyanis Brian Eno hangmérnök felhívott és közölte, az előző lemezünk nem volt rossz, de sokkal jobban is szólhatott volna. Úgyhogy a munka első két hetében nem akar a stúdió környékén látni, szerinte ugyanis énekes nélkül sokkal jobban lehet dolgozni.” Eno, van egy jó pontod nálam!









Utolsó 20 komment:
2010.07.30. 15:33
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 14:49
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 14:31
Avril bűzlik
2010.07.30. 14:19
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 13:06
A hasonmás, a hentes és a d...
2010.07.30. 12:51
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 11:52
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 11:25
Frankmusikot a nagyfiúk lökd...
2010.07.30. 11:24
Frankmusikot a nagyfiúk lökd...
2010.07.30. 10:52
Avril bűzlik
2010.07.30. 10:26
Avril bűzlik
2010.07.30. 10:13
Avril bűzlik
2010.07.30. 09:10
A hasonmás, a hentes és a d...
2010.07.30. 09:03
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 08:55
Lady GaGa Minnie Mouse reinkar...
2010.07.30. 07:39
A hasonmás, a hentes és a d...
2010.07.30. 06:35
Avril bűzlik
2010.07.30. 06:35
Avril bűzlik
2010.07.30. 06:17
Avril bűzlik
2010.07.30. 06:17
Avril bűzlik