Hogy miért nem volt Rihanna a Grammy-gálán? Mert a Chris Brown által okozott kék-zöld foltokat sajnos nem tüntette volna el a make-up. A rendőrökhöz éjjel fél egykor futott be az énekesnő segélykérő hívása, mely szerint Chris Brown bántalmazta őt. Mire a rendőrök kiértek, Brown már elmenekült, de aztán feladta magát, és 50000 $ óvadék ellenében távozott. Na, ezt a “kapcsolatot” MOST kéne abbahagyni, Rihanna. Tina Turner is így kezdte.

Komment



Ahogyan azt korábban beharangoztuk, a Blink 182 közösen jelent meg a Grammy díjátadón, 2005 óta először. Akkor még nem voltak tisztázottak a barátkozás körülményei, de ma már tuti: újra együtt zenélnek és készítik a visszatérő lemezt.

Tovább

Komment



Igaz, csak 27-én jelenik meg, de már hivatalosan előrendelhető kedvenc svájci producerem, Ben Fay új lemeze, a Replay Life. Úgy tűnik, Benjamin a lassabb bítek felé kacsintgat. Ha még nem ismernéd, akkor itt az ideje felfedezned!

Komment



Viccen kívül ez az április 20-án megjelenő új Art Brut album címe. Az első single pedig Alcoholics Unanimous (azaz: egyöntetű alkoholisták) címmel kerül kiadásra.  

Eddie Argos frontember egy interjúban azt is bevallotta, hogy munkakörének ezt a részét –konkrétan a lemezfelvételt- nem túlzottan kedveli. Remélem kedves Eddie, hogy nem a sok stressz kényszerített ilyen című dalok írására! Még jó, hogy legalább koncertezni imádnak a srácok: az Egyesült Királyság közönségét április-május folyamán egy tíz állomásos turnéval örvendeztetik meg.

 

Tovább

Komment



 

Bonnie and Clyde egykori sztárja kiakadt, hogy a film remake-jében Hilary Duff fogja a szerepét játszani. (Pedig a külső hasonlóság eléggé szembetűnik.) “Nem tudtak volna egy rendes színésznőt választani?”-csattant ki egy tévéműsorban Faye. Na, Hilaryt sem kell félteni, vissza is vágott “Szerintem, akik csak miattam fogják megnézni a filmet, azt sem tudják ki ő” - ebben van valami :D Az E! műsorában pedig azt nyilatkozta, hogy “Szerintem ez a beszólás elég fölösleges volt. Mondjuk én is ki lennék akadva, ha úgy néznék ki mint ő most.” Hilary megmondja a frankót. :D 

Komment


Adakozz dalt!

2009.02.05.
Introvert

Introvert

Erre szólítja fel a zenekarokat Twitter Fesztivál, az egyre népszerűbb mikroblog-oldal globális, jótékony célú zenei projektje. Az olvasókat pedig arra, hogy a dalokért cserébe dobjanak pár garast a perselybe.

 

A kezdeményezett ezúttal a „Charity:Water” elnevezésű alapítvány, amely azért küzd, hogy a Föld minden egyes lakosa elegendő mennyiségű tiszta ivóvízhez jusson. A jótékony cél mellett síkra szállt már többek között a Bloc Party, a Mystery Jets és a The Rakes. Hogy ez mit is jelent pontosan? Az ő egy–egy daluk csekély adományért cserébe a mai naptól február 19-ig streamelhető a Twestival oldalon. Kíváncsi vagyok, vajon mekkora lesz az adakozó kedv…

Komment



Szívbetegsége miatt február 4-én, egy kaliforniai kórházban elhunyt Erick Lee Purkhiser, művésznevén Lux Interior, a Cramps frontembere. Az 1978 óta lemezeket kiadó punkzenekar jövője egyelőre bizonytalan.

Tovább

Komment



Gondolom, azzal semmi újat nem mondok, hogy Hugh Laurie zseniális színész, remek a humora, elképesztő pofákat tud vágni (lásd lent). Szintén köztudott, hogy regényíróként is sikeres, és a Doktor House néhány epizódjából kiderült, hogy zongorázni is tud. Ám énekesi tálentuma számomra az újdonság erejével hatott - márpedig a nálunk nemrég megjelent harmadik évad DVD-extráit böngészve megtudhatjuk, hogy kedvenc dokink már három éve dalol egy TV-sztárokból álló supergroupban.

Tovább

1 Komment


x