Gondolom, az nem újdonság, hogy április 20-án jön az új lemez Sounds Of The Univers címmel, viszont, hogy milyen is lesz az a lemez, arról a napokban közölt néhány részletet a DM kiadója. A híresztelések szerint „eklektikus és energikus anyag várható, évtizedek óta a legszínesebb és legérdekesebb lemeze lesz a formációnak”. A banda egyfajta „retro-futurisztikus” hangzást igyekezett kialakítani, ezért az eddigieknél jóval több analóg szintire és dobgépre számíthatunk. Szövegileg pedig érdekes lehet majd a több nyílt, fekete humor is. Az viszont tuti, hogy én már mocskosul várom ezt a lemezt, (na meg persze a nyári koncertet is) nem hinném, hogy nagyon mellé tudnának nyúlni az újításokkal. Ja, és az első kislemezdal a Wrong lesz.

Komment


Homme beszól

2009.01.17.
Nefrit

Nefrit

Vagyis inkább beleszól. Talán inkább atyáskodik (tejóég mire taníthatja őket). Mert a Queens Of The Stone Age énekese valóban együtt munkálkodik az Arctic Monkeys tagjaival, azok mindjárt-mindjárt-mindjárt (aha, talán valamikor ősszel) megjelenő lemezén. Ezt a képet pedig itt nagyon bírom. Alex Turner kócos kölyökfeje a kőrokker Josh Homme mellett. Érdekes találkozás, annyi szent.

Tovább

Komment


Semmi kétség!

2009.01.17.
Nefrit

Nefrit

Lesz új No Doubt-lemez, gyerek ide, vagy oda. A banda egyfolytában a stúdióban nyomul, valahol Amerikában. Vagy Gwen háza mellett golfoznak, két dal rögzítése között, vagy Adrian pincéjében próbálnak minikoncertezni. És itt alant az már bizony egy új fotó.

Tovább

Komment


EZMIEZ?

2009.01.16.
Nefrit

Nefrit

klikk és megtudod. az.

Tovább

2 Komment



Mert azt már tudjuk , hogy Lil’ Wayne ott lesz február 8-án, a Grammy-gála színpadán. Most viszont már a Coldplay, Katy Perry, Kenny Chesney és a Jonas Brothers fellépése is tuti. Az oké, hogy Kenny Chesney countrysztár ott lesz, aki valamikor még Renée Zellwegerrel is összeházasodott egy tengerparton. És Amerikában különben is menő country énekesnek lenni cowboykalapban. Meg az is oké, hogy Katy Perry , aki 2008 legidegesítőbb (de titokban legtöbbet “tusoló alatt énekelt”) slágerét, az I Kissed A Girl-t eldalolta, itt is fel kell hogy lépjen (remélem nem zakózik majd akkorát, mint Mexikóban).

Tovább

Komment



Új Arctic Monkeys-dalok, komolyan! A srácok egy Wellington Townban tartott koncerten sütöttek el pár eddig szuperhallatlan riffet (Dangerous Animals, Pretty Visitors, Go-Kart, Crying Lightning). És nemmondod, hogy már online? DE! Itt például meg is nézheted a Go-Kart című opuszt. Mert az élelmes koncertlátogató telefonnal jár ugrálni, és bár a minőség veszettül szar, a felvétel aranyat ér. Az élménytől valószínűleg kisség elfogult közönség olyanokat mondogatott a fellépés után, hogy “áááá, szétvágják az agyad”. A Crying Lightning refrénjét pedig már állítólag a végén együtt kántálták Alex Turnerrel. Szerinted csap majd olyat, mint a Brainstorm?

Komment



Utazik a Turbo zenekar Hollandiába, Groningenbe, hogy bemutatkozzon az európai együttesek nemzetközi fórumán, az EuroSonic-on. A január 15-17. között megrendezésre kerülő fesztiválon 250 együttes lép majd fel a belvárosban. Megfordult már itt az Anima Sound System, a Heaven Street Seven vagy a Neo, de most ez az öt zenész srác kapott lehetőséget, hogy a hamarosan megjelenő első lemezük előtt még egyet tomboljanak. Jó mulatást fiúk, de nehogy (csak) szívás legyen!

Komment


Vigyázz, ír!

2009.01.12.
Nefrit

Nefrit

Bono nem csak fenyegetett, tényleg megcsinálta. Bár korábban már a Rolling Stone-nak is regélt nagy előadókról (ki a király?, hát persze, róla is), a napszemüveges ír most valóban a New York Times vendég előadója lett. Bono Sinatrával indítja a sort (mert lesz még több is, ne aggódj). Kevesebbet tömjénezi, mint vártam, és egészen érdekesen adja elő, még a mondatok is helyesek. Bár ő előre szólt, hogy nem tud központozni. Dalszövegben nem is kell. Sinatráról meg szabad írni félig dalban. Mert ez olyan. Ha gondolod, itt elolvashatod. Tolmács sem kell, és ha szeretnéd, pár sort maga az alkotó is felolvas neked. Ott, oldalt.

2 Komment


x