Pete Doherty amellett, hogy új videójában fiúval csókolózik, valóságshow-ban parádézik, és Kate Moss szerint egy csupasz csiga, jófejmód feltette új albumát a MySpace-re. Így bárki nyugodt szívvel streamelheti a Grace/Wastelands-et, még a megjelenés előtt, akár egy kattintásnyira innen. Azt tudtad, hogy a Babyshambles tagok és Graham Coxon is muzsikált a lemezen? Pedig de. Mégsem szar dolog tehát Pete-tel dolgozni, hiszen arról is pletykálnak már, hogy a The Libertines is újból összeáll nemsokára. Bár Carl Barat előbb még, Pete sikerén felbuzdulva, szintén szólóprojektbe fog.

A rémisztő The Horrors zenekar rejtélyes visszaszámlálásba kezdett honlapján. Az igaz, hogy albumot készülnek megjelentetni, de az majd valamikor év végén lesz. Talán friss dalokat dobnak fel a netre, vagy stílust váltanak, és ők lesznek az új Backstreet Boys? Ki tudja. Mindenesetre a titokra nemsokára fény derül. Booo!

A Ralph Myerz and the Jack Herren Band röviden kurvajó. Kicsit bővebben olyan, hogy akinek nem indult be legalább a ritmikus lábmozgása tegnap a hajón, az hazudik. Mert a “Lets’s rock!” felszólításra még a konszolidált menyecskéknek is rokkervilla formálódott a kézfejéből. Ott voltam, láttam. A Beck’Sperience és a hat éves Deck Attack iderángatta jelen korunk Kiss-ét Norvégiából, hogy a Táp Színház agymenése után rockdiszkót csináljanak az A38-ból. Olyan igazit, tudod a fényekkel, színpadmászással és fejrázással. No meg egy hatalmas pocakkal, mert az is nagyon ROCK!

Aki élt a 90-es években (és aki ezt olvassa, az biztos), az mind vágja, hogy: STOP!…Hammertime! Tudod, MC Hammer, az idióta bőgatyás rapper az idióta tánccal. Nem rémlik? Nézd meg ezt. Mondtam. És ez az egész csak azért érdekes most, mert Hammer-ről valóság-show indul az év második felében. Kérdem én, ugyan kit érdekel, hogyan tengeti életét Kaliforniában, népes családjával?! Pláne, hogy ez a napi rutin: 1. gyúrás 2. míting a kiadóval 3. dancejam (vajon a gatya még a régi?) 4. próba 5. hálásnak lenni az életért (:D). Nem olyan régen még azt is elterjesztették, hogy meghalt, és az se rázott meg senkit! Nade lehet, csak én vagyok így ezzel, mert Hammer-nek van egy brutál népszerű Twitter oldala is, a rajongók meg epekedve várják a show-t. Ajvé!

Északon nem csak a hidegtől kell vacogni, hanem a zenéktől is. Mindig van bennük valami zakkanat. Pláne a svédekben. Nekem már az ABBA is beteg volt, de The Knife-tól egyenesen megijedek. Csak itt nem a borzasztó fellépőruhák miatt, hanem mert annyira zseniális és elborult egyszerre, hogy a libabőrös lesz a hátam. És ha a The Knife nem lett volna elég, akkor bemutatom a valószerűtlenül platinaszőke énekesnő, Karin Dreijer Andersson, Fever Ray nevű sideproject-jét. Tudod, ő a lány aki a Röyksopp-nak is elénekelte a What else is there-t (amikor még nem játszottak space invaders-t :D).

Miss Lady Sovereign szuperédi új videója fenn tanyázik a MySpace-en, meg lehet jól nézni. Az album pedig, ami a Jigsaw címet kapta, április 7-én jelenik meg. Eddig is bírtam ezt a nagyszájú csajt, de most, hogy hozzányúlt a The Cure Close To Me-jéhez, még szimpibb lett. A So Human aranyos tinglitangli dal, a maga beszólós stílusában, és nekem valahogy sokkal igazibb mint bármelyik Pink vagy Britney “műremek”. [A lány akcentusa pedig még mindig imádnivaló]

Tádááá, itt az új Depeche Mode-dal, videóval együtt, a Wrong (live version, csak mert az eredetit állandóan lekapkodja a kiadó, fuj). És nagyon nem rossz, sőt, inkább kurvajó (szerintem), pláne, hogy a videó is üt. Plusz mivel idén a ‘vissza a 80as évek szintipopjába’ a menő, ők sem féltek a gyökerekhez nyúlni. A Playing the Angel és az Exciter után most a fülemben cseng a Music For The Masses összes. Csak sokkal durvábban. Bejövős tehát. Nem ártana már jegyet vennem végre a pesti koncertre, ha még van. [kérdés: egyébként csak nekem jut eszembe róla a Franz Ferdinand Ulysses-e?]

Mert vasárnap reggel van. És ilyenkor vasárnapi dolgokat kell csinálni. Ágyban fetrengeni, a szombat estét túlélni, kávézni, finomat ebédelni, sétálni a hidegben, rossz filmeket nézni a tévében. Vagy éppen csak úgy ‘lenni’. Mert az jó. Egyszerű, és nyugis, mint a vasárnap reggel. Íme hát egy örök klasszikus a megboldogult Faith No More-tól, az Easy. Úgyis tudom, hogy velük dúdolod! :).