A hét előadója: Dido

„Olyan mintha, valaki berohanna a terembe és letépné rólad az összes ruhát” – az idén 37. születésnapját ünneplő énekesnő így foglalta össze azt az érzés, amikor rádióból, tévéből hallja saját szerzeményeit.

 Dido mindig is visszahúzódó volt, mindig figyelt arra, hogy megtartson magából valamit, bármennyire őszintén is tárulkozik ki dalaiban. Kevés olyan felkapott előadóművészt ismerek, aki a reflektorfényen kívül meg tud maradni embernek. Ennek fenntartása érdekében minden album és turné után visszavonulót fúj. Ilyenkor olyan mesterien bújik el a világ szemei elől, mintha teljes hírzárlatot rendelne el magáról.

A No Angel után is pihenőt jelentett be, ezért csak 2003 szeptemberében hallottunk róla ismét, amikor a Grammy-re jelölt White Flag című maxival jelentkezett, amelynek klipjében a Buffy, a vámpírok réme sorozatból David Boreanaz is feltűnt. A korábbi bombasiker miatt a kiadó szabad kezet adott Miss Armstrongnak, így ismét Rolloval közösen írta a dalokat, illetve együtt végezték a produceri feladatokat. A második lemez címadó dala, a Life For Rent Dido életstratégiáját foglalta össze. Szerinte nem szabad félni a kihívásoktól és minden lehetőséget ki kell használni, bármennyire kockázatosak is azok. Korábban bátyja a jogi pálya melletti elköteleződést tanácsolta neki, mivel a művészélet nem fenékig tejfel. Dido bátorsága és hitvallása viszont beváltotta a hölgy reményeit, hiszen a második anyag 26 országban lett number one és a leggyorsabban fogyó brit album rekordját is beállította.

Világkörüli koncertsorozat után 2005-ben volt utoljára aktív, amikor Rollo side projectje, a Dusted számára énekelt fel dalokat, amelyek egy gyerekkönyv mellé készülő CD-re kerültek fel. Aztán ismét egy hosszabb lélegzetű szünet következett. Dido visszavonult, hogy feltöltődhessen, és hogy elkezdhesse a harmadik anyag munkálatait. 2007. december elején kezdett el csak mozogni a levegő a hölgy körül, amikor az Annie Lenox vezette megmozduláson 22 másik énekesnővel közösen, az afrikai gyermekek HIV-fertőzöttségére hívták fel a figyelmet a Sing című dallal a World Aids Day-en.

Idén novemberben a nagy visszatérést ünnepelhetjük. Nem meglepő módon már megint a bolondját járatja velünk Dido, mivel az új kislemez pesszimista üzenetű címe hazudik. A Don’t Believe In Love című dal a Safe Trip Home névre keresztelt harmadik lemez nyitódarabja, és koránt sem a szerelem elutasításáról szól, hanem – kapaszkodjunk meg – annak dicshimnusza a maga komor módján.

És akkor most nem vádolom még egyszer az énekesnőt a magánéleti sokkokból eredő krónikus hazudozással. Tiszteletlenség lenne. Dido édesapja, William Armstrong ugyanis két évvel ezelőtt meghalt. A Safe Trip Home-ot az énekesnő édesapjának ajánlja, akinek elvesztéséről szívhez szóló, megható dalok, a Grafton Street és a The Day Before The Day születtek.

A friss anyag melankolikusabb a korábbiaknál, de valahogy személyesebb is. Ez nem csak az őt ért élmények és a halál, mint visszaköszönő, új téma beemelése miatt van, hanem azért is, mert az elektronikát Dido folkos hangzásra cserélte, megcsillogtatva gitár-, fuvola- és zongoratudását. Hogy aláhúzza sokszínűségét, dobolni is elkezdett, sőt az UCLA egyetemen zenekurzust is látogatott.

Az új anyagot Londonban és Los Angelesben vette fel olyan zenészek közreműködésével, mint Brian Eno, Citizen Cope vagy Mick Fleetwood dobos. A rajongókat a safetriphome.com-mal is meglepte az énekesnő, ahol minden egyes dalhoz különböző rendezők kisfilmjei tölthetőek le. Egy szó, mint száz: gondos munka előzte meg a harmadik lemezt, amely nem ígérhet csalódást a fanoknak.

Sokszor folyik vita az előadóművészek őszinteségével kapcsolatban. Megfelelő reklámfogásokkal és az egymást váltó trendeket profin meglovagolva simán fel lehet kerülni az élvonalba, és ott is lehet maradni. A természetességet és kedvességet viszont nem lehet sokáig megjátszani. Dido megmaradt annak, ami mindig is volt; egy szimpatikus, bájos szőkeségnek.

A hét előadója: Dido 

„Semmi sem olyan egyszerű és titokzatos, mint a kedvesség.” Az Osvát Ernő-idézet analógiájára kimondhatjuk: senki sem olyan összetett és titokzatos, mint Dido. Ráadásul még kedves is. Egy nagy hibája, akarom mondani betegsége viszont van: hazudós a selymes, szomorú hangú énekesnő. Anno bőszen bizonygatta, hogy közelről sem angyal, most meg azt próbálja beadni millióknak, hogy nem hisz a szerelemben. Na ne nézzen már minket hülyének! A diagnózis tehát krónikus hazudozás. A beteg kórtörténetét alant olvashatjátok.

Komoly pszichológiai vizsgálatok támasztották alá, hogy a ’71 karácsonyán, Londonban született Dido viselkedészavarának gyökereit a gyerekkorban kell keresni. Valószínűleg erős sokkélményként érte a pácienst, hogy a szülei Florian Cloud De Bounevialle O’Malley Armstrong-ként anyakönyveztették, de egy karthágói királynő után Dido-nak szólították csecsemőkora óta. A különleges becenév és a férfi keresztnév miatt identitászavarokkal küszködhetett, amelyet lopással vezetett le ötéves korában. Egy fuvolaszerű hangszert, egy ún. recorder-t tulajdonított el. Ezután költő édesanyja és az ír származású, könyvkiadással foglalkozó édesapja a zongora és a hegedűjáték terápiás hatása miatt a londoni Guildhall School of Music zeneiskolába íratták gyermeküket.

A kamasszá serdült lány bátyja, Rollo Armstrong segítségével megismerkedett a Duran Duran-nal és a The Clash-sel, 16 évesen pedig Ella Fitzgerald-rajongó lett. Rollo később is nagy benyomást gyakorolt Didora, hiszen a Faithless oszlopos tagjaként 1995-ben bevonta húgát a dance trió első, Reverence című lemezének készítésébe. A mellékállásban könyvkiadói ügynökként dolgozó joghallgató lány ezzel a kollaborációval és az Odds & Ends demogyűjteményével hívta fel magára az Arista Records figyelmét. A Rollo tulajdonában álló Cheeky Records-hoz leszerződött énekesnő amerikai kiadójául az Arista-t válaszotta, hiszen ottani meghallgatásán az a Clive Davis is jelen volt, aki Janis Joplint, Whitney Houstont és Santanat is felfedezte.

Dido a kényszeres hazudozás tüneteit először 28 éves korában, 1999-ben produkálta. Ekkor ismét egy magánéleti sokk sodorta ki, hétéves kapcsolat után szakított vőlegényével. A zene gyógyító hatással bírt. Debütáló albumával nem csak saját összetört szívét foltozta meg, hanem több millió ember lelkét is kezelésbe vette.

A No Angel című lemez először az Egyesült Államokban talált visszhangra, mivel a róla kimásolt első kislemez, a Here With Me szerepelt a Roswell című sci-fi sorozatban, illetve szintén az ex-vőlegényének szánt Thank You című sláger is felkerült egy film, a Sliding Doors (A nő kétszer) betétdalai közé.

A Thank You mérföldkőnek számított Dido karrierjében, ugyanis Eminem Stan című dalához felhasználta annak refrénjét. A számhoz készült videóban maga Dido is feltűnt, bár eleinte ódzkodott a szerepléstől, mivel Slim Shady megkötözött, terhes barátnőjét kellett alakítania. A Stan fülbemászó, melankolikus refrénjére és az azon keresztül széles tömegek számára ismertté váló, akusztikus és elektronikus elemeket ötvöző szólóanyagára nem csak a tengerentúlon kapták fel az emberek a fejüket. A No Angel Nagy-Britanniában is felkerült az eladási listák élére, jóval hivatalos brit megjelenése előtt. A szigetországban való késlekedést az okozta, hogy a Cheeky Records-ot felvásárolta a BMG, így történhetett, hogy a lemez az otthoni piacot csak a 2001-es évben vette be. Később összesen harmincöt országban kapott platinát, világszerte 15 milliót adtak el belőle. Számos díj (például az MTV Europe és Video Music Awards, NRJ és BRIT AWARD díjak) besöprésén kívül még a Dido flip névre keresztelt frizurája is az év legdivatosabb hajviselete lett.

(Folyt. köv.)