A Tenacious D Fincher-filmhez ír dalt
2009.03.06.
Ági
Jack Black színész, komikus és zenész Kyle Gass harverjával stúdióba vonult, hogy ismét a világra szabadítsák agyszüleményüket, a Tenacious D-t. A duó David Fincher (Fight Club, The Curious Case of Benjamin Button) új filmjéhez készít egy számot. A rendező az 1981-es Heavy Metal című mozit forgatja újra. A paródia zenekar a 2006-os The Pick Of Destiny albummal borzolta az idegeket, harmadik lemezüket valamikor 2010-2012 közé ígérték, de ahogy ismerem őket, az anyaghoz összedobhatnak még egy vígjátékot is. Három év alatt simán.
Iggy jazzre vált
2009.03.03.
Ági
Ilyen sem volt még: elnököt perel az MGMT!
2009.02.26.
Ági
Az MGMT úgy véli, Nicolas Sárközy engedély nélkül használta fel Kids című slágerüket. A francia elnök beismerte, a zenekar megkérdezése nélkül csendült fel a dal egy kongresszusi ülésen. Sárközy az ügyet jelképes összeggel, kemény egy euróval kívánta rendezni. A duó nem fogadta el az ajánlatot, hanem szépen beperelte a politikust, mivel a dal a netre felkerült videofelvételeken is hallható. A zenészeket képviselő ügyvéd szerint az egész előadóművész-társadalmat sértette meg az elnök úr. A felajánlott egy eurós kártérítést eddig 53 euróra sikerült feltornázniuk, de a netes újrajátszások miatt ezzel nem elégszenek meg. Indulhat a tippmix, szerintem 100 eurónál többet úgysem tud kicsikarni magának az MGMT. Elnököt perelni… hülye vagy?
Faith No More Once More
2009.02.25.
Ági
Mike Patton zenekara újra összeáll egy nyári, európai turné erejéig! A bandát még 1993-ban elhagyó Jim Martin nem csatlakozik a 11 év után először színpadra álló zenekarhoz. 1998-as feloszlásukig hat stúdióalbumot jelentettek meg, de a frontember Patton a Faith No More után is rendkívül aktív maradt, több zenekart alapított, szólólemezt is kiadott, sőt újabban filmzenét is szerzett az április 17-én mozikba kerülő Crank 2: High Voltage-hez. Azt mondom, az újjáalakulás örömére hallgassátok Nefrit vasárnapi nekünkmaez választását, és persze imádkozzunk jó erősen, hogy ha nem is egy pesti, de legalább egy bécsi koncertet betervezzen a banda!
Videopremier: The Ting Tings - We Walk
2009.02.09.
Ági
A britek egyik legnépszerűbb zenei exportterméke, a The Ting Tings legutóbb a We Walk című számhoz forgatott videót. A dalt tartalmazó kislemez, amit egyébként a We Started Nothing című, első albumukról másoltak ki, hivatalosan február 23-án jelenik meg vinyl formában és limitált példányban, úgyhogy a fanatikus lemezgyűjtők csipkedhetik majd magukat!
Nekünkmaez: Lolly Jane Blue - Worms
2009.02.07.
Ági
…mert legszívesebben egy külön csatornát állítanék fel az énekesnőnek és ennek a klipnek, amire aszongyák “experimental underground video”. Én meg úgy vélem, egyszerre túlvilági, félelmetes és gyönyörű. A Worms klipjét Sil van der Woerd készítette. Le a kalappal!
Mint Kés a vajban
2009.02.07.
Ági
… vagy az operában? A The Knife svéd electro-pop zenekar dán opera zenészerzésével kezdte az évet. A Charles Darwinról szóló, Tomorrow, In a Year című darab szeptemberben debütál, zenéje várhatóan CD-formában is megjelenik majd. Karin Dreijer Andersson, aki Fever Ray néven saját szólólemezt is készített, elmondta, az új projektet Jim Jarmush Dead Man című filmje és Tomahawk Anonymous albuma inspirálta. Állítólag lassúbb és monotonabb hangzásra számíthatunk, de még így is felettébb érdekesnek tűnik a dolog.









Utolsó 20 komment:
2010.09.04. 10:31
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 10:23
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 10:20
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:54
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:41
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:19
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:15
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:14
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:11
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 09:09
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 08:52
A hasonmás, a hentes és a d...
2010.09.04. 08:30
A hasonmás, a hentes és a d...
2010.09.04. 08:26
Slipknot-koncert közben állt...
2010.09.04. 08:24
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 08:06
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 07:28
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 07:12
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 06:47
Egy krónikus hazudozó kórképe
2010.09.04. 06:43
Avril bűzlik
2010.09.04. 03:56
Slipknot-koncert közben állt...