Utazik a Turbo zenekar Hollandiába, Groningenbe, hogy bemutatkozzon az európai együttesek nemzetközi fórumán, az EuroSonic-on. A január 15-17. között megrendezésre kerülő fesztiválon 250 együttes lép majd fel a belvárosban. Megfordult már itt az Anima Sound System, a Heaven Street Seven vagy a Neo, de most ez az öt zenész srác kapott lehetőséget, hogy a hamarosan megjelenő első lemezük előtt még egyet tomboljanak. Jó mulatást fiúk, de nehogy (csak) szívás legyen!

Komment



Egy különleges vendégfellépő a főváros közkedvelt szórakozóhelyén, a Corvintetőn. Január 10-én a német Dandelion Soundsystem lehel majd életet a fagyos téli éjszakába.

Tovább

1 Komment



A hét előadója: Queen

 

1978-ban szexuális utalásokkal tele megjelent a Jazz album. A rajongók és a kritikusok ellenszenvét tovább fokozta a Bicycle Race klipjében és a turnén, a színpadon feltűnő meztelen nők látványa. Voltak, akik egyenesen fasisztának nevezték az együttes zenei hozzáállását. Ebből az anyagból készült el első koncertalbumuk is, a Live Killers 1979-ben.

 

 

A 80-as évek elején a Flash Gordon sci-fihez készítettek zenét és bár kicsit távol állt tőlük ez a szintetizátoros hangzás, a filmzene jól sikerült. A korszakra jellemző new wave és disco stílus hatásaira eltávolodtak a hard rock gyökerektől és előtérbe került az R&B, illetve a funk. A The Game lemez Amerikában lett a legsikeresebb, talán az Elvis Presley-re hasonlító rockabilly szerzemény a Crazy Little Thing Called Love miatt is. Az Another One Bites the Dust lett a legsikeresebb szerzeményük, 7 millió példányban kelt el és Grammy díjat is kapott.

 

 

Sikeres dél-amerikai turnéjuk után készült el David Bowie-val az Under Pressure kislemez, aminek híres basszustémáját később Vanilla Ice is felhasználta az Ice Ice Baby-ben, akkor már hip-hop hangmintaként. 1982-ben a Hot Space kisebb bukást hozott, nem sikerült a stílusváltás, a dalok silányabbak lettek a rengeteg szintetizátortól, hiányoztak a gitárkíséretek. A szexuálisan túlfűtött Body Language videóját pedig az MTV betiltotta. A sikertelenségnek is köszönhetően szerződést bontottak addigi kiadójukkal és szerződtek át a Capitol Records-hoz. A következő években többen is szólólemezeik és különböző egyéni alkotásaik elkészítésével foglalkoztak. Brian May olyan gitárosokkal dolgozott együtt, mint Eddie Van Halen, Mercury pedig még sessionzenészi feladatokat is vállalt Deacon és Taylor társaságában.

 

 

1984-es The Work visszatért a 70-es évek hard rock gyökereihez. A részben Amerikában felvett alkotás kislemezei között van a Radio Ga Ga és az I Want to Break Free is. Idővel a folyamatos sikertelenség és a személyes feszültségek a zenekart a feloszlás határára sodorták. Az afrikai éhezők megsegítésére szervezett Live Aid közönségének reakciója azonban meggyőzte őket, hogy a show-nak mennie kell tovább, nem válhatnak szét. 1986-ban az A Kind of Magic fele a Hegylakóhoz készült, Christopher Lambert az egyik dalhoz készült klipben is szerepet vállalt. A Magic Tourral eljutottak Magyarországra, Freddie Mercury a Tavaszi szél vizet áraszt eléneklésével is megörvendeztette a magyar rajongókat. ( Pár héttel ezelőtt Brian May folytatta ezt a kedves hagyományt, Freddy nélkül, fél ház előtt az Arénában.)

 

 

Egy évvel később már szárnyra kaptak azok a pletykák, miszerint Mercury beteg, de egészségügyi állapotáról senki sem nyilatkozott a sajtónak. Az 1989-es The Miracle megjelenésekor azonban már szemmel látható volt, hogy valami nincs rendben az énekes legendával. Barátja tanácsára borostát növesztett, hogy eltakarja az AIDS okozta sebeket az arcán. Annyira legyengült, hogy nem tudta vállalni a turnét sem. Nehezen született meg az utolsó lemez is, az Innuendo, visszatérést hozva a hetvenes évek progresszív rockjához. Borítója is hasonló stílusban készült el, mint az akkori lemezeik.

 

1991. november 23-án Freddie Mercury közleményben tudatta a világgal, hogy HIV pozitív. Arra biztatta rajongóit, hogy ahogyan tudnak, küzdjenek ők is a halálos kórral. Másnap elhunyt. Zoroasztriánus szertartás szerint 2 nap múlva elhamvasztották, és ismeretlen helyre szállították. Halála után kérésére újra megjelentették a Bohemian Rhapsody-t és a kislemez összes angliai bevételét egy AIDS-szel foglalkozó jótékonysági alapítványnak ajánlották. Utolsó stúdiólemezük, a Made in Heaven 1995-ben került a boltokba, de ez már egyáltalán nem tartalmazott új dalokat.

 

 

Számaikat később olyan előadók dolgozták fel, mint Wyclef Jean vagy Elton John és 2002-ben a We Will Rock You musicalt is bemutatták a Queen zenéjére felépítve. Brian May és Roger Taylor Nelson Mandela mellé álltak az AIDS elleni küzdelemben és felléptek 2003-ban, Fokvárosban a jótékonysági koncerten is. Egy évvel később olyan jól sikerült a közös fellépés Paul Rodgers-el, hogy együtt indultak el koncertezni és készítették el a The Cosmos Rocks lemezt. (Ezzel a felállással láthattunk őket nemrég hazánkban.)

 A folytatás ellenére azonban Queen csak és kizárólag Freddie Mercury-val lesz teljes – ezt koncertjeik során maximálisan szem előtt tartják a tagok, és méltóképpen ápolják Freddy legendáját.

Komment



Nemcsak a 2008-as év ér véget néhány óra múlva, ebben az évben december 31-én el kell búcsúznunk a Penalty Kicktől is. Utolsó koncertjüket adják ma éjjel a Kék Yukban. Hogy miért? Mindenre fény derül. Szép volt, fiúk, minden jót kívánunk nektek, és köszönjük az utolsó interjút Kovácsházi Attilának!

Tovább

Komment



December 27-én, az ünnepek után a skót Shitdisco dobosának, Darren Cullennek első útja Budapestre vezetett, hogy megmutassa, milyen is a nu-rave, amikor ő pörgeti a lemezeket. Még a fellépése előtt beszélgettünk az ünnepekről, Anglia sötét oldaláról és persze a legendás nappaliról, ahol az őrület elindult.

Tovább

Komment



Nem lehet kategorizálni, de nincs is rá szükség. Csak hasonlítani lehet Miss Kittinhez vagy a Peaches-hez, de valójában ez is felesleges. Ő Varga Zsuzsa és kész. Az a kedves, élettel teli, kreatív és sokoldalú énekesnő, aki bár végigdolgozta a 2008-as évet mégsem merült ki teljesen. Tele van energiával és új ötletekkel. Még egy interjúra is volt ideje, hogy megossza veletek terveit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sok mindenben kipróbáltad magad ebben az évben, klipet is rendeztél, műsort is vezettél, mi lesz a következő?

A klipekkel való munka nagy szerelem, kemény dolog, de nagyon sokat kapok ettől az elfoglaltságtól. Legutóbbi, Szállj ki a kocsimból című klipemet pár hét alatt több ezren látták a youtube-on, nem is rossz! Az újságírás is kedves foglalatosság, a műsorvezetés, interjúzás, kommunikáció, ami a lételemem. Amiből kevés jut - pedig nagyon nagy az étvágyam – az az utazás. Sok-sok helyre szeretnék elutazni!


Az évek alatt stílust váltottál, zenében és megjelenésben is. Mostanra végleg megtaláltad azt a stílust, amiben alkotni szeretnél, vagy a következő lemezen újabb változások lesznek?

A hozzáállásom, attitűdöm változott. Merek nemet mondani, és merek elgondolkodni azon, mit is szeretnék igazán. Mostanában dallamosabb hangulatomban vagyok, rokkolunk továbbra is, de funkos, new wave-es felhangok is keverednek az új dalaimba. Kovács Péter, gitáros dalszerzőtársammal egy húron pendülünk, hasonló elképzeléseink vannak. Az alkotásban, zenében szeretek ösztönösen dolgozni, nyitott vagyok, és abszolúte belefér a kísérletezés is. Úgy érzem, ez jó hatással van ránk és a zenénkre is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nyár egyik legemlékezetesebb koncertjét adtad a Balaton Soundon, neked ki most a kedvenced, akit esetleg láttál is idén fellépni?

Sajnos az igazán nagy kedvencek nem járnak errefelé, pedig annyian vannak. Lehet, hogy ezt a felsorolást inkább egy kívánsággépbe kéne írnom valahova? :) Beck, Björk, P.J. Harvey, k.d. Lang, Peaches, LCD Sound System, Supergrass, Soulwax, White Stripes…

Tovább

Komment



100 ezer dollárért kelt el Kurt Cobain gitárja, amit még az első amerikai turnéján tört össze a színpadon, New Jersey-ben. A Nirvana énekese a koncert után elcserélte a hangszert egy punk gitároséval és azzal folytatta a turnét. Cobain barátja, a drágaság őrőzje, Sluggo évekig vigyázott az erekjére, amíg végül úgy döntött, hogy internetes árverésen vesz tőle búcsút. Bár nem találni a világon minden kukában egy törött Fender Mustangot, amihez a grunge isten hozzáért, ennek a darabnak még az is a különlegessége, hogy a törés mentén Kurt összeragasztotta és írt is rá.

Komment



Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gimis fiú, aki barátaival együttest alapított, gitározott, koncertezett, hódított. Aztán egyszer csak fordult a kocka és egyik pillanatról a másikra már az énekes szerepében találta magát. A történet főszereplője pedig Szabó Máté, a balassagyarmati The Ghouls - a sokak által csak a magyar The Horrors-ként emlegetett zenekar - énekese. Majd nyáron fog érettségizni, de stílusból és kúlságból már idén remekül teljesített. December 27-én az indie karácsony alkalmából áll majd a Trafó színpadára, de addig is elárulta, melyik lemezekre gerjedt ebben az évben.

Tovább

1 Komment


x