A Turn of Mind basszerosát, Ferich Balázst, aka Fish-t sikerült a nagy eksztázis kellős közepén - történt ugyanis, hogy jelölést kaptak egy bizonyos kategóriában egy bizonyos zenei díjátadón. Hogy most akkor mi is van? A tovább után kiderül!
Hallom, nagy az öröm felétek, beavatnál?
Tavaly májusban adtuk ki első nagylemezünket A New Day, A New Hour címmel. Tegnapelőtt tudtuk meg a hírt, hogy az album bekerült a FONOGRAM díj jelöltjei közé ’AZ ÉV FELFEDEZETTJE’ (2008) kategóriában!
Gratulálok! Ha jól tudom, nem ez volt azz első szép eredményetek…
Így van, 2007-ben már sikerült megnyernünk a Metalchamp tehetségkutató magyar döntőjét. A bécsi középdöntőből a zenekar bejutott a döntőbe a legjobb 10 zenekar közé, ami Szlovéniában került megrendezésre a Metalcamp fesztivál keretein belül.
Ez igazán elismerésre méltó, főleg, hogy nem egy túl régi zenekar vagyok. Mióta is zenéltek együtt?
Az együttes 2006 januárjában alakult, szóval mostanság leszünk 3 évesek, amit egy fergeteges ingyenes bulájjal szeretnénk megünnepelni. Most szombaton (Jan. 31.) lesz az Instantban, jönni kötelező! Lesz még ott Velvet Stab is. ![]()
Hogyan alakultatok?
Lacit (Németh László-szinti) egy alapfokú zenei képzésen ismertem meg, együtt jártunk szolfézsra.
Elkezdtünk játszogatni, ő hozta Attit (Németh Attila-ének), én Tomkát (Sági Tamás-gitár). Zenélgettünk, játszogattunk nyál-punkot, rockot, metált.
Aztán egy idő után komolyabbra fordult a dolog, felkerestük Bruckit (Brucker Bence-gitár) és Tardost (Tardos Balázs-dobok), akik szívesen vállalták a dolgot, így megszületett a végleges felállás. Hosszú folyamat volt, de megérte.
Mivel készültök erre az évre? Hol láthatunk majd titeket?
Készülünk sok-sok koncerttel, illetve egy 3-4 számos EP-vel. Legközelebb most szombaton, amit már említettem… Tudod, Instant, ingyenes, kezdés 21:30kor. Valamint Feb. 11-én M1-en ’Az Év Felfedezettje’ -kategóriában szurkolhattok nekünk!
Azt tudjuk, hogy a szakma elismeri a munkátokat, de hogy fogadta a közönség az első nagylemezeteket?
Eddig többnyire pozitív visszajelzéseket kaptunk a lemezzel kapcsolatban, ritka a negatív kritika. Ezúton is szeretnénk köszönetet nyilvánítani mindenkinek, aki valamilyen formában segített nekünk a lemez elkészítésében, kiemelve Horváth Attish-t (studiómunkák), Vörös Andrist, Anga-Kis Mikit, Berta Andrist, Szaniszló Hajnit, Hartmann Kristófot, Szentpéteri Zsoltot. Nélkülük ilyen formában nem lenne lemezünk…
És mi a helyzet az inspirációval? Van közös pont az ízlésetekben?
Természetesen sok zenekar van ránk hatással, de amit általában mindenki kiemel, az a Killswitch Engage.

Tervezni tervezünk.
Valaki szóljon, ha tud szponzort, és már készen is a klip.
Szakmailag mely zenekarokkal álltok kapcsolatban? Elég divatos itthon a klikkesedés…
Mi mindenkit szeretünk.
Persze itt is vannak kategóriák, a „legfelsőben” az Idoru, Subscribe, Pigs Might Fly, AWS található.
Üzensz valamit az olvasóknak?
Persze!!! Szombat, Instant!:) Ja és csekkoljátok a myspace oldalunkat, hallgassátok a számokat, vegyetek CD-t, és drukkoljatok nekünk a díjátadón! ![]()
rent a car [url="http://www.hellzyea.com/rent-a-car"]rent a car[/url] http://www.hellzyea.com/rent-a-car rent a car cgj
Hi! qcBKuoia
lNcqQnrw
rEipPH
reports called simulation intense understanding africa temperature process [url=http://www.rish.kyoto-u.ac.jp]windows record[/url] http://www.kyotoiu.org



#1: Abbas / http://www.wesojourn.org/car-rental.html 2009.11.21. - 12:02 am
[url="http://www.wesojourn.org/car-rental.html"]rent a car[/url] rent a car http://www.wesojourn.org/car-rental.html =((